PRojekt (x)

A NeoNoir blogja a pr-ügynökségi munkáról, nemcsak szakembereknek. http://www.neonoir.hu

Interjú Szeles Péterrel

19 nov 2012
virag.NeoNoir

Címkék: pr kommunikáció ügynökség MPRSZ

Szeles fotó.JPGSzeles Péterrel készült interjú régen látott már napvilágot, így kifejezetten hálás vagyok, hogy elfogadta felkérésünket és válaszolt provokatív kérdéseinkre is. Szinte mindenki tudja, hogy létezik az MPRSZ, de annál kevesebben állnak napi vagy folyamatos kapcsolatban a Szövetséggel. Ezzel a beszélgetéssel szerettem volna magam is tisztább képet kapni jelenlegi helyzetükről, és remélem, az olvasók is találnak benne új információt. Például hányan tudták, hogy Magyarországon 6000 bejegyzett pr-rel (is) foglalkozó vállalkozás van?! Én biztosan nem.

Habár az interjú egyáltalán nem rövid; érdemes végigolvasni – van benne értelem és érzelem is.

Gyakorlatban mivel foglalkozik az MPRSZ?

SZP: A PR-szakmával, és a szakmafejlesztéssel. Alapvetően a tagságunk elvárásait és igényeit tartjuk szem előtt a szövetség gyakorlati munkájában, ezeket többször fel is mérjük, de időszakosan a PR-szakma nemzetközi folyamataival, fejlődésével analóg ismeretek és gyakorlatok terjesztése, vagy hazai meghonosítása érdekében is kezdeményezünk. A szakmai szövetség – alapszabály szerinti – legfőbb funkciója a szakma érdekképviselete és érdekvédelme.

 

Miért lenne fontos, hogy a pr-ügynökségek belépjenek a Szövetségbe? Mi az a kézzelfogható előny, amit csak Ti biztosítotok?

SZP: A PR-ügynökségek munkája jelenti a szakma élvonalát. Egy ügynökségnél sokkal intenzívebb és változatosabb a munka, többféle tevékenységre, aktivitásra kerül sor, mint mondjuk egy vállalatnál. Ezek a tapasztalatok nagyon értékesek a szakma általános színvonalának emeléséhez, a fejlesztéshez. A magyarok szeretnek más példájából, gyakorlati megoldásaiból tanulni, sokkal inkább, mint tankönyvekből, vagy más irodalmakból. Azaz, egy-egy új szakmai megoldás, egy-egy módszertani vagy elvi kezdeményezés mások számára a követhető, másolható, adaptálható új lehetőséget jelentheti. Ezért is lenne fontos, hogy minél több ügynökség jelen legyen a szakmai szövetségben.

Másrészt azért is, mert – akár akarják, akár nem, akár tudomásul veszik, akár nem – a számtalan szakmai szolgáltatónak időnként akadnak, előfordulhatnak olyan szakmai konfliktusai, melyek megoldásában egyedül, önmagában vagy kevés, vagy nem eléggé hiteles. Ilyenkor jól jöhet a szakmai szervezet, a közösség súlya, egysége, tekintélye.

A harmadik ok lehet a közös érdek. Ahány szolgáltató, ahány ügynökség, annyiféle gyakorlat, törekvés, kapcsolati háló stb. A sok különbözőség mellett azonban léteznek olyan alapvető közös érdekek, amelyek egyformán, vagy egyöntetűen érintik, akár károsíthatják ezeket az ügynökségeket. Egyedül kevesek ezeknek a károknak vagy kedvezőtlen piaci jellemzőknek a változtatásában, de közösen, pl. a szakmai szövetség hátterével már esélyesen léphetnének fel ezen ügyek és problémák változtatása vagy megszüntetése érdekében.

A negyedik ok pedig: az ember, társas lény. Vágyik a hasonszőrűek társaságára, a közösségre. A szakmai közösség elismerése és figyelme sokkal fontosabb, mint bármely más figyelem vagy elismerés. Ez természetes. A PR-szakma számára ezt a közösséget a szakmai szövetség biztosítja evidensen. Ettől persze még léteznek más találkozási, elismerési, kapcsolati lehetőségek is, a szakmai szövetség nincs és nem is lehet monopolhelyzetben e téren. Aki kíváncsi a többiekre, akit érdekelnek mások tapasztalatai, aki fejlődni szeretne, aki szakmai kapcsolatokra vágyik, aki szakmai kapcsolatait szeretné szélesíteni vagy csak tudatosan ápolni, azok számára kínál a szakmai szövetség kereteket, lehetőséget és fórumokat.

A szakmai hitelesség az egyetlen olyan jellemző, amit csak mi tudunk biztosítani a szakma gyakorlói számára, legyenek azok akár ügynökségek, akár egyéni szakemberek. Ez a kézzelfogható előnyünk. Vagy kell ez, vagy nem. Majd eldöntik az érintettek.

 

Magyarországon tudomásod szerint hány pr-ügynökség működik és ebből hányan tagok az MPRSZ-ben?

SZP: Nincs pontos számunk, de talán a becsléshez irányadó lehet, hogy valamivel több, mint 6000 szakmai szolgáltatót jegyez a cégbíróság adatbázisa. Ebben a számban benne vannak azok az egyéni vállalkozók is, akik a tevékenységterületek között a PR-szakmát is feltüntették, sok egyéb és más mellett, ám sok esetben ez csupán „tartalék” vagy a „teljességre törekvés” és nem valós, pláne nem jellemző gyakorlat vagy szakmai profil.

Ma a szövetség ügynökségi adatbázisában 55 ügynökség vagy tanácsadó van regisztrálva. Ők valóban ezt a szakmát művelik, ők valóban PR-ügynökségek vagy PR-tanácsadó vállalkozások.

 

Miben változott a Szövetség működése, feladatai a megalakulás óta eltelt időben? 

SZP: Az alapértékek nem változtak szerintem, a gyakorlat pedig a mindenkori munkaprogram szerint történik, amit pedig a tagság hagy jóvá vagy határoz meg. A változást az induláshoz képest talán a fejlődés, és az évtizedes hiányok fokozatos felszámolása jelenti leginkább. Egyik lukat a másik után próbáljuk befoltozni. A munka lassan történhet csupán, miután anyagilag nem vagyunk elkényeztetve, és a tagdíjak összegei sem változtak már évek (tizedek) óta. Idén végre megcsináltuk a szakmai továbbképzések rendszerét, megteremtettük a hivatalos szakmai képesítések bázisát és hátterét. Ez nagyon jelentős előrelépés, és több évtizedes adóssága ez a szövetségünknek a szakma felé.

A sor nem zárult le, folytatnunk kell. Az ütemet a tagjaink és az anyagi lehetőségeink kalibrálják, meg persze az együttműködéseink, a szakmaközi kapcsolataink is.

 

Többen szerveztek az évek során kutatásokat és konferenciákat pr-t érintő kérdésekben - az MPRSZ nélkül. Véleményed szerint miért van ez így? 

SZP: A MPRSZ is végez kutatásokat, publikálja is ezeket, és rendezvényei, konferenciái is vannak, sőt lesznek is. (Éppen most készítjük elő a jövő évi "nagy durranásunkat".) Én nem ismerek olyan szabályt vagy rendelkezést, ami előírná, hogy a PR-szakmáról megjelenő információk csak a Magyar Public Relations Szövetség részvételével vagy közreműködésével állíthatók elő vagy terjeszthetők. Nincs ilyen. Hála Istennek!

Én örülök annak, hogy „sokan” szerveznek PR-szakmát érintő kérdésekben akár kutatást, akár konferenciákat vagy más rendezvényeket. Bár lennének többen! Nem hiszem, hogy a szakmai szövetségnek mindenben benne kellene lennie. Ha kérik az együttműködésünket, természetesen az elnökség mérlegeli ezt, és határozata alapján együtt is működünk mindenkivel, aki a szakmát szolgálja és népszerűsíti, vagy annak gyakorlatát fejleszti.

A szövetségtől függetlenül mindenkinek lehet véleménye és saját, külön bejáratú látásmódja a PR-szakmáról. Ehhez nem kell és nem szükséges a szakmai szövetség szerepe, jóváhagyása vagy részvétele. Mi általában csak akkor szólalunk fel, vagy teszünk bármiféle megjegyzést egy-egy ilyen tőlünk független megszólalással vagy eseménnyel kapcsolatban, ha az valótlant vagy téveset állít a szakmánkról, azaz egyenesen árt a szakmánknak és kárt okoz szakmánk művelőinek. Akkor fel is szólalunk, és akkor hallatjuk is a hangunkat. Minden más esetben nem. Miért tennénk? Örülünk a kutatásnak vagy a rendezvénynek: a szakmát szolgálja. Ha már egyszer nekünk nincs lehetőségünk ilyenek megvalósítására, akkor számunkra is haszon, ha más ilyeneket megvalósít. Ha nem árt a szakmánknak, akkor támogatjuk, és örülünk a kezdeményezésének.

 

Az idei Pr Nap az Újratervezéssel foglalkozott. Szerinted szükséges az ügynökségek új pályára állítása vagy bármilyen újratervezés?

SZP: A válasz részben igen, részben pedig nem. Igen, szükséges a változás, mert a szakmánkat körülvevő világ is folyamatosan változik. Új kihívások születnek, új eszközök, módszerek jelennek meg, a környezet folyamatosan változik. Ezeket a változásokat a PR-szakmának is követnie kell. Ezért szükségszerű és folyamatos a megújulási kényszer. Így van ez napjainkban is. Ebben semmi új nincs. Ez a természetes és a normális, még akkor is, ha ezt most egynémelyek úgy próbálják beállítani, hogy ez most valami rendkívüli. Nem az.

A PR-szakma menedzsment funkciót és menedzsment szakterületet és kompetenciát jelent már évtizedek óta, és mint ilyenre, a „change management”, a változásmenedzsment intenciói és kötelezettségei is vonatkoznak.

A „nem PR a PR többé” bulvár-zsurnalisztika vagy beállítás egyenesen butaság, és egyértelmű demonstrálása annak, hogy aki ezt leírta, annak fogalma sincs a szakmánkról, vagy csak nagyot akart mondani. A változások miatt és után is PR-szakma marad a szakmánk, nem fogják máshogyan nevezni, és a változások miatt még nem válik marketingkommunikációs kompetenciává. Csak: változik. Kell is változnia. Ez szükséges, és folyamatosan történik is.

 

Apropó, miért nem vett részt a Szövetség a Pr Nap szervezésében vagy a Kreatív által biztosított pr-díjak odaítélésében?

SZP: A PR Nap szervezésében történő közreműködésre nem kértek fel minket, ez nem a mi projektünk. Szövetségünknek pedig nem dolga, és nem stílusa, beleavatkoznia más rendezvényébe, még akkor sem, ha az mégannyira szakmai is. Örülünk, hogy van ilyen rendezvény, szükség van rá, és szükség lenne még több ilyenre: virágozzék ezer virág! Jót tesz a szakmának, és a szakma megítélésének az, ha ilyen rendezvények viszik a hírét, ha szót lehet váltani a szakmáról, vagy annak valamely szakkérdéséről, ha a szakma szóba kerül és téma. Örömmel láttam, hogy végre – többségében – valódi PR-szakembereket hívott meg előadónak és szereplőnek a Kreatív. Szükség van ilyen szakmai rendezvényekre, bár mi, a szakmai szövetség tudnánk több ilyen és külföldi vendégelőadókkal színesített programot, találkozót, rendezvényt biztosítani a szakmát gyakorló szakembereink számára!

A PR-díjak odaítélésében tudatosan nem veszünk részt. Ez ügyben megkeresett minket a Kreatív annak idején. Több kifogásunk és kritikánk volt a zsűrizéssel, a zsűri összetételével kapcsolatban, és aggályosnak éreztünk több ezzel kapcsolatos kérdést is. Miután nem fogadták meg a tanácsunkat, és nem hallgatták meg a felvetéseinket, sőt elutasítóak voltak a teljes kérdésben, nem lettünk a részesei és közreműködői ennek a magazinos díjfolyamnak. Ezt pótlandó, a szövetség elnökségének két tagját is felkérték a zsűri munkára, akik közül – ha jól tudom – már csak egy fő vesz részt ebben. Mint magánember, megteheti. Szövetségként távol tartjuk magunkat ettől, már csak az időközben megjelent panaszok és kritikák okán is.

Tudom, hogy most többen felháborodva foglalkoznak ezzel a kérdéssel, és szemrehányóan kritizálják szövetségünket, amiért nem vesz részt a Kreatív díj-üzletének fejlesztésében vagy működtetésében. Nos, ezeknek a kritikusoknak tudomásul kellene venniük a nemzetközi gyakorlatot! A világ számos országában ír ki szakmai díjakat a szakmai szövetség, és ezek mellett – és ezektől természetesen teljesen függetlenül – több szervezet is (pl. médiumok is) hirdetnek meg ilyen díjakat. Ezek egymás mellett léteznek. Békésen, és nincs belőle „ügy”, nem baj, és nem osztja meg a szakmát vagy a közéltet. Virágozzék ezer virág! Miért kellene monopolizálni ilyen elismeréseket, amik nyilvánvalóan más szempontok alapján épülnek fel, más preferenciákat szolgálnak ki vagy érvényesítenek. A szakmai szövetségé nyilván a szakma! Aki szakmailag hiteles elismerésre vágyik, az nyilván a szakmai szövetség ilyen megmérettetésén (is) részt vesz, de ez nem zárja ki azt, hogy más fórumokra, díjakra ne pályázzon, ne érdemeljen ki többféle elismerést is. Miért lenne az rossz a PR-szakmának, ha többféle elismerés vagy megmérettetés létezik egymás mellett, ha többféle díjat kaphatnak a szakma gyakorlói, az ügynökségek, a szakemberek? Miért lenne ez baj? Nem is értem.  Az egyik ilyen, a másik olyan, az egyik értékesebb, a másik kevésbé az, de ettől még mindegyik díj. Minden szakmának szüksége van ilyen elismerésekre. A PR-szakmának is. Örüljünk inkább annak, hogy már Magyarországon is van ilyen: a Magyar Public Relations Szövetség ’Sándor Imre PR-díja’ és a Kreatív díj-folyama is. Bár lenne több!

 

Mik az MPRSZ jövőbeni tervei?         

SZP: Van, több is. Ezek nagy részét a honlapunkon is elérhető elnökségi munkaprogramunk tartalmazza. A részleteket viszont nem szívesen árulom el, ezekről úgy is időben értesülni fognak az érdeklődők, vagy a PR-szakma iránt kíváncsi szakemberek. Ez csupán óvatosság és nem titkolódzás. A tervek nyilvánosak lesznek, de el szeretném kerülni azt, hogy ötleteinket, terveinket mások előttünk megcsinálják, mintegy kihúzva a „lábunk alól a szőnyeget”. Volt már rá példa – sajnos.

Készülünk egy átfogó együttműködésre a Magyar Marketing Szövetséggel, ez nem titok. Szót is ejtettünk róla a most lezajlott marketing konferencián is. Ennek része lesz a nyári egyetemünk is, illetve egy új szaklap indítása is a közeljövőben, amely a PR-szakma és a marketing szakma valós és szakmai szerepeivel, problémáival és eseményeivel foglalkozik majd, és a kommunikáció világát nem szűkíti majd be csupán a reklámra és a médiára. A többi projektet még átbeszéljük, ezt követően építünk csapatokat mindkét szakma részéről a megvalósításhoz. Izgalmas kezdeményezések jönnek majd.

Ugyancsak együttműködést kezdeményezett velünk a Piackutatók Magyarországi Szövetsége, ennek még az elején tartunk, a MÚOSZ-szal pedig most írjuk alá az együttműködési megállapodásunkat, ennek tartalma már összeállt. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aziksz.blog.hu/api/trackback/id/tr914914399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása