Habár a pr-esek munkája nem korlátozódik a sajtókapcsolatokra, annál sokkal szélesebb palettán mozog, mégis imádjuk azokat a pillanatokat, amikor valamely vezető hírportál foglalkozik az általunk kiküldött témával, ha ügyfelünk pozitív kontextusban mutatkozhat be az Indexen vagy az Origón. Sokaknak azonban ez mégsem sikerül, hiába küldenek 100 közleményt, számos interjúlehetőséget vagy exkluzív tartalmat, néha ez sem elég. Megkértem két gazdasági rovatvezetőt: Galambos Mártont (Origo.hu) és Haász Jánost (Index.hu), mondják el, hogyan is érdemes őket megcélozni. Elég, ha közleményekkel bombázzuk őket kéretlenül, és várjuk a csodát? Csak a hírérték számít, vagy más szempont is szerephez juthat? Először nézzük, miként fogjunk hozzá egy Origós megjelenéshez, mit is érdemes észben tartanunk.
Nagy átalakítások zajlottak mindkét szerkesztőségben az idén, ez mennyiben hatott a munkádra, változott a prioritás vagy a szerkesztési elvek?
Galambos Márton: Az [origo] kicsit lazább lett. Abból a szempontból semmi nem változott, hogy mi jelenik meg és mi nem. Címadásban lehet különbséget észrevenni.
Hogyan telik egy átlagos munkanapod?
GM: 7.00 – Ébresztő – A fürdőszobában ránézek a telefonomra, hogy ha volt reggeli vezető, nagy képes cikkünk (mi ezt topsztorinak hívjuk az [origo]-ban) jól ment-e ki. Végigfutom a levelezést, hogy egy éjszakai mailre jött-e olyan válasz, ami valamiért sürgős. A villamoson átnézek egy tetszőleges napilapot és megiszom a kávém.
8.00 – Beérek a szerkesztőségbe. Megnyitom: [origo], MTI, Wall Street Journal, Portfolio, Google reader. A 9.30-as reggeli értekezletig beindul a rovat. Lapszemle, hírek, napi tervezés az újságírókkal egyeztetve.
9.30 – Lapindító értekezlet. Vázolom, hogy mit tervezünk, a heti felelős szerkesztő elmondja ő mit vár a rovattól. A kettőt egyeztetem, és az újságírókkal véglegesítjük, hogy ki mit csinál aznap. Ezzel kb 11-re végzek
11.00 – 17.00 Ez lehet a nap nyugodtabb időszaka, attól függően, hogy mi történik. Óránként, félóránként körülnézek, hogy nincs-e valami fontos és vadászom a híreket. Sok idő megy el a címadással a címlapi leadek megírásával is. Kirakom, ha valaki külső helyszínről írt tudósítást.
Fél szememet mindig a címlapunkon tartom, hogy jó címmel, leaddel jó helyen legyenek kint az anyagok. Ilyenkor van idő adminisztrációra, cégen belüli egyeztetésekre, jó esetben cikkek szerkesztésére is (ha van olyan, ami előző napról megmaradt vagy ekkorra készült el). Egyeztetek az újságírókkal, hogy ki hogy áll, mit talált, merre tud továbbmenni.
17.00 – 18.30 – Ritkán, de előfordul, hogy valaki elkészül 5-re egy reggeli cikkével, ilyenkor azt elolvasom és szerkesztem. Elkezdem a következő nap tervezését. Legtöbbször egy vagy két cikk csak este 6-ra készül el, így én csak késő este jutok hozzá és továbbítom a felelős szerkesztőnek.
Átlagosan hány sajtóközleményt/ meghívást kapsz egy nap? És ezek közül mennyi releváns, hány százalékát tudod megjelentetni?
GM: Közlemény lehet, hogy 15 is bejön egy nap, 1-2 jelenhet meg kb. Meghívás 5-7 lehet naponta, hetente 2-3-ra megyünk el. Én azt vallom, hogy mindenhova érdemes elmenni, bárhonnan jöhet érdekes információ vagy kapcsolat. Ezt a szemléletet kell összeegyeztetni azzal, hogy jellemzően naponta 1-2 vezető anyagot meg akarunk írni.
Mitől függ, hogy elmész-e egy sajtóeseményre? Milyen paraméterek számítanak egy sajtóeseménynél – fontos az időpont vagy a helyszín, vagy csakis a téma relevanciája dönt?
GM: A téma dönt. Ha nagyon közel és csak kicsit érdekes inkább elmegyünk, és ez fordítva is igaz. De ha valami fontos, ott leszünk. (Kivéve, ha üres a rovat, mert mindenki beteg, ügyel, vagy szabadságon van.)
Érdemes a meghívókat többször is kiküldeni, vagy ha érdekel a téma rögtön visszajelzel és a többi csak felesleges erőlködés?
GM: Elvileg nem érdemes, a gyakorlatban naponta 150-200 levelet kapok (minden címlapra menő cikkről is érkezik hozzám egy mail), így könnyen elvesznek dolgok. A rövid telefon a leghatékonyabb. Mindig tisztelem azokat a pr-eseket, akik egy mondatban megkérdezik, hogy megyünk-e a rendezvényükre, és ha nemet mondok gyorsan elköszönnek. Időt spórol magának és nekem is, miközben értem, hogy szüksége van a visszajelzésre.
Fontos, hogy személyre szabott legyen a közlemény tartalma, megközelítése, vagy ez nem igazán nyom a latba?
GM: Nem kell, hogy személyre szabott legyen. Az a fontos, hogy az [origo]-ra szabott legyen.
Véleményed szerint milyennek kell lennie egy jó sajtóközleménynek?
GM: Sallangmentes, egyszerű, nem hivataloskodó stílusú, információdús. Egy pr-es abból tanulhat a legtöbbet, ha újságot olvas. Minden, amit megírunk nyilvános, így mindenki láthatja, hogy milyen információkra, milyen hangsúlyokkal lehet szüksége az [origo]-nak. A stílusra és a megközelítésre ráérezni mégis sokkal nehezebb, mint amilyennek látszik. Ha csatlakozik egy újságíró a szerkesztőséghez, és egész napját bent tölti, akkor is eltelik 3-6 hónap mire magáévá tudja tenni a lap gondolkodásmódját.
Amennyiben egy közlemény számodra nem, de valamely kollégád számára érdekes lehet, szoktad neki továbbítani?
GM: Igen. Tech rovatnak szoktam a legtöbbet átküldeni, velük van átfedés.
Mitől függ, hogy egy marketing szagú hír megjelenik-e az oldalon?
GM: Akkor jelenhet meg olyan hír, amit mások „marketing szagúnak” gondolnak, ha egy olyan márkával, céggel történik valami meglepő, érdekes, fontos, ami sok embert érint. Ezenkívül az olvasókat néha meglepő módon eléggé érdeklik a gyárépítések, bezárások van, hogy ezeket is hozzuk. A hét egyik legolvasottabb cikke volt, amikor egy magyar vállalkozói csoport bejelentette, hogy csokigyárat épít.
Mi a helyzet akkor, ha egy jelentős hirdetőpartneretek konkurense szeretne egy közleményt megjelentetni, pusztán annak nagy hírértékére hivatkozva?
GM: Nem tudom, hogy kik a jelentős hirdetőpartnereink. Minden megjelenik, aminek van hírértéke. A szerkesztőség és az értékesítés példásan különválik az [origo]-nál, erre nem lehet panasz.
A nálatok dolgozó újságírók közleményekből dolgoznak inkább, vagy proaktívan keresik az exkluzív tartalmakat. Ha igen, hogyan?
GM: Közleményből csak akkor dolgozunk, ha híreket írunk. Van, hogy témát ad egy-egy közlemény, de ez elég ritka eset.
Szívesebben vagy kapcsolatban vállalati kommunikátorokkal, vagy jobb ügynökségi emberekkel dolgozni? Van esetleg különbség?
GM: A lényeg, hogy releváns információkat gyorsan tudjon adni, esetleg legyen az újságíró segítségére abban, hogy eligazodjon a területen, szakértőkhöz jusson. Általában ebben a vállalati pr-esek jobbak, mert csak egy területtel, egy céggel dolgoznak és közelebb is vannak az információforráshoz.
Az újságírók munkáját megkönnyítik, vagy feleslegesen bonyolítják a pr-esek? Hogyan működhetnénk jobban együtt?
GM: Mindig röhejesnek találtam azokat az újságírókat, akik utálták/ kinevették a pr-eseket. Néha nekünk van szükségünk a pr-esekre, többször a pr-eseknek ránk. Az újságírók folyamatos témavadászatban vannak. A jó pr-esek ebben tudják őket segíteni, és soha nem lesz egy újságírónak sem az az illúziója, hogy közben nem a megrendelőjük érdekeit tartják szem előtt.
Fontos, hogy ismerd a pr-ügynökség munkatársát, vagy ez nem befolyásolja a megjelenést?
GM: Hülyeség lenne azt mondani, hogy nem fontos. Több időt fogok szakítani egy olyan e-mailre, aminek a küldőjét ismerem. De a tartalom az elsőszámú szempont. Reklám akkor sem jelenik, ha ismerős küldi és fontos dolog ritkán megy el mellettünk, ha csak ismeretlentől jön is. (Az egyik legjobb barátom pr-es. Elég sokat panaszkodik rá, hogy sosem jelennek meg a közleményeik, azt hiszem eddig a kelleténél szigorúbb is voltam azzal, ami tőle jött.)
Hogyan érdemes próbálkozni, ha valamit meg szeretnénk nálatok jelentetni?
GM: Egy módja van ennek: megkeresitek, hogy mi a legfontosabb, legérdekesebb információ a témában [origo]-s szemmel. A sztereotípiákkal szemben én alig találkozom túlságosan rámenős pr-essel.
Tehát legyünk rámenősek, személyesen keressük a kulcsújságírót vagy szerkesztőt, és nem árt, ha van hírérték a zsebünkben. Felejtsük el a „Tisztelt Újságírók” kezdetű bulkmaileket, mert a legnagyobbaknál, hacsak nem közvetlenül hozzájuk szólunk, esélyünk sem lesz. Máskülönben az sem segít, ha valóban barátok vagyunk, az újságíró megetetéséről, megitatásáról szóló érdekkapcsolatok pedig végképp nem. Ilyen egyszerű volna?!
