PRojekt (x)

A NeoNoir blogja a pr-ügynökségi munkáról, nemcsak szakembereknek. http://www.neonoir.hu

Arc politika

22 okt 2012
virag.NeoNoir

Van, aki ért a pr-hez, ezért olvassa ezt a blogot. Van, aki nem ért a pr-hez, ezért ezt a blogot olvassa.
(a közismert OTP reklám alapján)

Első bejegyzést röviden és egyszerűen (KISS) tartva vegyük számba, mire is számíthattok majd. A tervek szerint legalább hetente egyszer frissítjük majd blogot mindenféle (főleg klasszikus) pr-t illető érdekességgel, hírrel, illetve bepillantást engedünk egy pr-ügynökség mindennapi munkájába is. 

Igyekszünk olyan tartalmat nyújtani, ami érdekes mind az ügynökségi munkatársaknak, mind a megbízói oldal szereplőinek is. Számos külföldi oldalt és blogot figyelünk, ezért a hazai történések mellett távolabbra is tekintünk majd, hogy érdekes és sikeres esettanulmányokat, kampányokat ismertethessünk meg a hazai közönséggel. Emellett havonta legalább egy interjúval is színesítjük az oldalt, így rögtön az elején annak járunk utána Haász János és Galambos Márton segítségével: hogyan jussunk az Index vagy az Origo címlapjára. Újságírók mesélnek majd a legnagyobb és leggyakoribb ügynökségi hibákról, illetve ügyfelek mondják el, hogyan érdemes őket megkeresni; mikor működik a cold call – és mikor nem; mikor érdemes pr-ügynökséget alkalmazni – és mikor felesleges.

A blogot a NeoNoir ügynökség szerkeszti, nyugodtan keressetek minket témajavaslatokkal, sőt akár vendégposztokkal is, hiszen a relevánsakat igyekszünk majd közzétenni. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://aziksz.blog.hu/api/trackback/id/tr34863103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.